2015. május 31., vasárnap

Egy nap Mentawain - első rész

Mivel a napok hasonlóan telnek el, azt hiszem, az a legegyszerűbb, ha egy napon keresztül mutatom be, milyen itt, Masokut szigetén, Szumátrától kb. 120 kilométerre nyugatra.
5:30-kor csörög az óra. Azért ilyen későn csak, mert alkalmazkodni kell a többi emberhez, akik ragaszkodnak a reggelihez, ráadásul itt csak 6:30 körül kel a nap, úgyhogy a hajó csak addigra tud megérkezni.
A reggeli 6-kor kezdődik a fő kunyhóban, még full sötétben, és általában kukoricapehely, gyümölcs, pirítós lekvárral, vagy valamilyen tojás. Meg tea persze. 
6:30-kor indul a hajó valamelyik törésre.

Aril vezeti a hajót, bitang jól szörfözik is amúgy
Aril, amikor nem hajót vezet
A hajó orrában Wade figyeli, hogy ne fussunk rá valamire
Hogy melyikre, az csak reggel derül ki, és attól függ, hogy épp milyen swell van, milyen szél és apály-dagály. Vegyünk egy jó napot, és akkor Beng-bengre megyünk, ami kb. 10 perc hajóval, és így néz ki:

Nagyon finom!!
Valójában így néz ki
Sok pálmafa a parton 
Ilyen, amikor kcisit nagyobb, de még mindig nem az igazi
Ha jó a swell és jó a szél (ezért érdemes korán kelni), akkor szörfözünk sokat, úgy két órát, lehetőleg kevés ember társaságában (ezért is jó korán kelni)

Amíg mi szörfözünk, addig Csillu általában olvasgat ezen a kanapén, ami kilóg kicsit az épületből, ezért jó szellős:



Ha elfáradunk, vagy túl sok ember jön, vagy elromlik a szél, akkor visszatérünk. Minden visszatérés egy-egy újabb bizonyítéka annak, hogy a világ legszebb helyén vagyunk

Azért mielőtt visszaérünk, még egy Bintang lecsúszik :)
Hazatérés - abban a házikóban lakunk, amire rásüt a nap
A Betyár és Teman
Minden pálmafának van tulajdonosa. Ezek a félelmetes néniéi

A félelmetes néni éget valamit
Folytatása holnap következik

5 megjegyzés:

  1. Kerek egy kepet a felelmetes nenirol :)))

    VálaszTörlés
  2. Éget valamit: esöerdöt... 😉 Amugy eleg szep a hely, no nem annyira, mint az Ulloi ut es a Klinikak kornyeke, de azert labdaba rug mellettuk...

    VálaszTörlés
  3. @Bandi: butaságokat beszélsz.
    @Peti: butaságokat beszélsz.

    VálaszTörlés
  4. ugy latom mindenki leragadt a felelmetes neninel! en is! :D
    *moki*

    VálaszTörlés
  5. végre vmi szörf közeli képek, hullámok, ha már ilyen gáz helyen vagytok...

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.