Dzsakarta

Ott tartottunk, hogy Yogyakartából továbbrepültünk Dzsakartába, Indonézia 26 milliós fővárosába. Minden simán ment, bár egy kicsit aggódtunk a taxishiéna miatt, akinek a kisbuszával végül elmentünk, és éjszaka volt, de igazából egész olcsón bevitt minket a városközpontba. Dzsakarta teljesen más, mint a többi város, ahol eddig voltunk Indonéziában. Igazi nagyváros, akkora felhőkarcolókkal, hogy egyszer azt is hittük, hogy van jobbra egy hegy, de kiderült, hogy egyszerűen azon a részen minden épület óriási.

A szállásunk király volt, minden szoba más figurákkal volt telefestve, a szálló nevéhez méltón (Artotel). Este már ki se mentünk, hanem csak megittunk néhány italt a tetőterasz bárjában, ahol egész jó kilátás volt a városra. Csatlakozott hozzánk a jelenleg helyi lakos Boros Józsi is, akivel elég sokat dolgoztunk korábban együtt, és ő mesélt mindenféle érdekességet, hogy milyen az élet itt. Pl. hogy milyen erős hierarchia van a vállalatokban, ha főnök kér valamit annak azonnal ott kell lennie, semmi más nem számít; hogy néha 6 órás megbeszélések vannak, amiből mondjuk 4 óra helyi nyelven megy, amit megszakítanak, ha ima idő van; vagy épp azt, hogy néhány vezető nem bírja a dugót, úgyhogy inkább helikopterrel jár dolgozni! :) Ja meg még azt, hogy az egyik kis utcában látott múltkor egy Royce Rollst, amit trailer vitt el, mert az utcán hömpölygő félméteres vizet már nem bírta. :)

Másnap reggel aztán gyalog indultunk várostnézni, ami itt nem szokás. A helyiek igazából nem is tudtak velünk mit kezdeni a mellékutcákban, nem próbáltak ránk tukmálni semmit, mert nem voltak erre felkészülve. Csináltunk jó sok fotót is.

Bajaj

Sok bajaj

Érdekes fa

Figura ül a szemétben

T

dugó

Dzsakarta legnagyobb nevezetessége a Monas, azaz Monumen Nasional, amit valamiért emeltek, amire már nem emlékszem, de úgyis be volt zárva, mert hétfő volt. :)
KÉP monas
Itt mellénk szegődött kéretlenül egy csövesnek kinéző, öt nyelven beszélő idegenvezető, aki aztán mondott érdekes dolgokat. Pl. hogy az itteni fehér házba csak az első és a hetedik elnök mert beköltözni, mert a többi félt az állítólagos szellemektől a házban...
KÉP fehér ház
Aztán a figura segíett nekünk fogni egy bajajt, ami az itteni riksa, és mindenképp ki akartam próbálni már egy napja, amikor a repülőn megnéztem az egész vicces indonéz Bajaj Bajuri című komédiát, ami arról szólt, hogy Bajuri gazdag lesz, és az anyósa azon parázik, hogy szerez majd magának egy második feleséget (mert hogy muszlim országban ilyet ugye lehet...

A bajaj-zsal elmentünk Bataviába, az óvárosba, ami eléggé emlékeztet Amszterdamra, mivel Holland gyarmati város volt. Még csatornák is vannak. A bajaj sofőr el akart még plusz manit kérni, amit ügyesen nem adtam.
Batavia főterén áll a Batavia Café, ami úgy néz ki, mint ahogyan egy kubai kávéházat elképzelek a húszas években, mindenhol amerikai fimsztárok és egyéb híres emberek fotói (pl. Mata Hari - jelentése: nap - mármint az égitest. Szó szerint a nap szeme (mármint az időszaké).

Amszterdami bringák

Megittuk életünk legdrágább narancslevét, fotózkodtunk a helyiekkel, ahogy szoktunk, aztán irány vissza a hotelbe, majd a reptérre luxus minibusszal mert más nem volt.