2015. május 23., szombat

Yogyakarta


Csak a képek fele ment fel, úgyhogy kicsit foghíjas lesz ez a bejegyzés egyelőre.

BOROBUDUR

Na szóval ott tartottunk, hogy elmentünk Baliról. A gép 6-kor indult, az 3-as kelést jelentett, ami nagyon fájt, főleg hogy egy órával később is kelhettünk volna, mert az utolsó pillanatban eltolták az indulást. A járat viszont kellemes volt, láttunk sok szép vulkánt pl.

Az jó jel, ha füstöl a vulkán, ugye?
Végül megérkeztünk Yogyakartába, ahol a reptéren már várt minket Saman, a sofőr, akit még Anton intézett nekünk Baliról. Egy-két szót csevegtem vele kezdetleges indonéz tuádsommal a vicc kedvéért.

KÉP Saman mindig mindenen nevetett, elég fura figura

Aztán kiderült, hogy nem is vicc az egész, mert a csávó egy szót nem tud angolul! :) Viszont amint nagyon jól tudott, az nagyon egyszerű szavak használatával kommunikálni, így végülis sikerült az úton minden fontosat megbeszélni, hogy mi micsoda, merre meg hogy. Persze azért néhány dolog kimaradt. :)

Yogyakarta Jáva kulturális központja (térkép jobbra). Első utunk Borobudurba vezetett, a jávai buddhizmus bölcsőjébe, ahol egy hatalmas kőtemplom van. Ezt néztük mi meg. Vettem gyorsan egy kalapot, hogy beleolvadjak a tömegbe, meg azért is mert nagyon szekszi.

Bársony kalapos tanoncok faggatnak :)
A templom nagyon szép, itt vannak fotók. Van vagy 70 stupa, amikben mind van egy-egy ülő buddha. A buddhák feje a legtöbb kis stupában le van törve, úgy látszik sokan ezt a vallást is sokan nem szeretik.





Mivel ez egy nagyon fontos kulturális központ, iszonyú sok a helyi túrista, az arányuk kontra fehérember aránya úgy 98-2. Ennek köszönhetően megint úgy 10 csoporttal kellett fotókat csinálnunk. Ezek az emberek valamiért elképesztően szeretnek fehér emberekkel fotózkodni. Meg mi valószínűleg jófejnek tűnhettünk, mert a többi fehér kevésbé érdekelte őket.

PRAMBANAN

Vettünk még kis kő szobrot is, kétszeres áron, pedig lealkutam már a felére, de hát ravaszak ezek a kis mukik. Ezután utunk Prambananba vezetett, de előtte még megálltunk a környék védjegyéül szolgáló egyik ezüstmívesnél, mert Csillunak közelgett a szülinapja. Nem vagyok egy ékszerfetisiszta, de amit ezek csinálnak az ezüsttel, az elképesztő! Kb. mikron szélességü szálakból hajtogatnak mindenféle virágot meg egyebet. Egy-egy ilyen cucc vagy 20 szálból áll, már ha egy fülbevalóról beszélünk (!), a nagyobb ékszerek kb. végtelen sokból állnak. És akkor nem beszéltem az ezüstből szőtt képekről, vagy szobrokról.

Palasztok a lizsföldön
Eléggé dúlva
A sikeres vásárlás után Saman elvitt minket Prambananba, ami meg a Délkelet-ázsiai (nem tudom, hogy írják) hindu kultúra legnagyobb temploma. Ettől kevésbé sokat vártunk, de igazából ez még jobban tetszett. Hatalmas kőtemplomok, amiket kicsit megrongált a legutóbbi földrengés. 3 fő templom Visnu, Shiva és Brahma (asszem) tiszteletére, meg egy csomó kisebb. A templomon belül a központi terem közepén áll az isntenség szobra, azon kivül full üres. Világítás annyi van, amennyi kívülről beszűrődik, bent iszonyú párás meleg, amin nem javaítanak a turisták se. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott, mert kb 5x5 méteres, és vagy 8 méter magas. Körbe meg végtelen mennyiségű fekete kő.






Lepülőlől
Ezek után spuri vissza a reptérre, mert még aznap délután tovább repültünk Dzsakartába.

6 megjegyzés:

  1. Kb. két órámba telt ezt a bejegyzést felszenvedni, úgyhogy lehet hogy a többi inkább csak szöveges lesz! ;) De most (még mindig, szokás szerint) szar a szörf, úgyhogy a reggeli sessiont kihagytuk, azért volt idpm. Na de most megyek is deszkát szerelni, mert szegény Teman (ejtsd: tömán, Barát - az új deszka) a parti sziklákon kötött ki tegnap. :(

    VálaszTörlés
  2. valamit benéztél! ezek űrhajók, nem templomok...

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jol neznek ki ezek a templomok baszki, buddha es hindu rulez... miert nem maradtok tobbet?

    VálaszTörlés
  4. Tamás, igen jó meglátás, csak drága volt rájuk a jegy, azért nem ezekkel mentünk végül Padangba. Bandi te már úgy látszik előre érezted a kötvetkező bejegyzést. TÉNYLEG, MIÉRT NEM MARADTUNK OTT??? :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.