2015. július 9., csütörtök

Kuala Lumpur

Padangból felszállás után volt szerencsénk fentről megtekinteni Szumátra esőerdős hegyvonulatait, aztán hirtelen meg is érkeztünk Kuala Lumpurba. Ha föciórákon (vagy legalábbis egyen) figyeltél, Malajziáról az ugorhat be, hogy ők voltak a világ első számú kaucsuk exportőrei, ha csak TV-t nézel, akkor meg az, hogy itt van a sepangi Formula-1-es pálya és Kuala Lumpurban állnak a Petronas Ikertornyok, amik egyrészt 1998 és 2004 között a világ legmagasabbjai voltak, másrészt meg Sonka itt gúvasztotta Zeta seggére a szemét a Brilliáns csapda című filmben. 


Na, hát ez azért nem annyira sok, úgyhogy nem is terveztünk olyan sok időt eltölteni itt, viszont kellemes csalódás volt a város, a végére nagyon megkedveltük, már most elárulhatom. ;)

Indonézia után hihetetlen nagy ugrás ez a város. Balin és Padangban járdák sincsenek az utcák mellett, motorok és olcsó autók járnak az utcákon, amiket kb. vályog viskók szegélyeznek. Dzsakartában már néhol vannak járdák, de azért az autópark még mindig szinte kizárólag ázsiai, de ott azért már vannak jobb autók. Kuala Lumpurban a reptérről már négysávos autópálya visz a városba, és itt már azért bele lehet futni jobb autókba is.

Ferrari igyekszik az F1 pályára

Meglepően sok kertes ház van a külvárosokban, és eléggé jó állapotban vannak amúgy is az épületek, ilyet Ázsiában még sehol sem láttam.


Megérkeztünk a szállásunkra, Dzsakartához hasonlóan megint egy butik hotelbe, elég érdekes szoba elrendezéssel, szerencsére a város közepén.

Művészet műanyag poharakból és tányérokból
Metro és építkezés is van előttünk
Útra is keltünk, hogy a kinézett nevezetességeket letudjuk, a tervezet másfél nap helyett fél nap alatt (a repülő lekésésés miatt). Szerencsére jó a tömegközlekedés, magasvasúttal elérhető az összes érdekesebb rész, ráadásul a legtöbb kulturális látnivaló egy helyen van, úgyhogy egy kivételével sikerült is a tervünk (nem láttuk a madárparkot, sajnos).

Kuala Lumpur nagyon sokszínű, multikulti város, van itt kínai, thai, holland kolonialista, budhista, muzulmán, minden. Egy dolgot nem igazán találtunk: malájt. :) Még a nyelv is gyakorlatilag indonéz, ami azt jelentette, hogy nagyjából mindenhol meg tudtam magam értetni (pl. a reptéri taxisoknál ez jól jött). Na, ezt a sokszínűséget szerencsére sikerült bejárnunk úgy 3-4 óra alatt. Itt vannak fotók:

Itt MINDEN van, ami kínai
Zsetonnal működő magasvasút. Épp, mint Kijevben,
azzal a különbséggel, hogy itt chip is van benne. :)
Kínai éttermen kínai relief
Ezt ki lehet találni...
Hindunak tűnő templom
Kajálós utca
Kínai templom bejárata
Ez meg belül
A fedett piac már arabosabb
Kolonialista + kapitalista
Arab mintás felhőkarcoló
Óriás arab palota. Gondolom valami uralkodóé lehetett ;)
Hibiszkuszos közvilágítás
Nagyon jó volt végre egy "kulturált", tiszta nagyvárosban sétálni, biztonságban is éreztük magunkat, meg hát rég is voltunk ilyen rendezett, szép épületekkel és parkokkal teletűzdelt városban.

Délután aztán elértünk a fő attrakcióhoz, az ikertornyokhoz. Voltam már néhány felhőkarcolóban, és ezért nem is számítottam sokra, de azt kell mondjam, hogy ez az egyik legszebb épület, amit valaha láttam! Kétszer ötszáz-valahány méter magas, kicsit keleties formájú, full krómacél torony. Először a hídra vitt fel a túra, ami azért is jó, mert a két épület is látszik róla, majd a tetejére a kilátóba, ahonnan látszik egész KL. Csodaszép az épület, és ez még csak fentről volt, nem kintről, naplementében. Annyira tetszett az épület, hogy egész KL-ban 300 képet csináltam, amiből csak a tornyok tesznek ki 200-at (ebben nincsenek benne a kilátásról készültek), de titeket megkíméllek, és csak úgy 5-10%-át teszem ki. :)

Innováció: Ez a videó egy füstrétegre volt vetítve, ami a falból jött,
szorosan egymás alatt elhelyezett lyukakból. Át is mentem rajta. :)

Először a hídra mentünk fel, ami két szintes
Kilátás a hídról
Csillu és KL
Kilátás a kis parkra
Csórókámék tetőkertje
Downtown KL
Csodaszép formák
Eléggé dominálja a városképet
A gettósabb területek is jól látszanak, szerencsére
Csillu és a Csúcsdísz
Az igazi csúcsdísz
A fenti fotózások után lementünk a hatalmas parkba az épület mögött. Maga a park is gyönyörű, a jó részét vízi játszótér foglalja el, ahol a gyerekek játszhatnak (mennyire király ez már a város közepén?!), tele van mindenféle szép növényekkel, szobrokkal, meg van egy nagy tó is benne. A háttér meg ugye fenséges.

A park fentről
A tornyok közös aljában van egy kis mini pláza
Tó fémbálnával
Vízi játszótér, belépés csak cipő nélkül!
Szépkilátás
Dísz mangrove
Csillu tudta, hogy a nagy luxusszálló a park túloldalán híres a kilátásáról (azt is néztük, de kicsit túl borsos volt az ára), úgyhogy elhatároztuk, hogy megnézzük a bárt a szálló tetején. Bementünk a hotelbe, és határozott léptekkel elmentünk a recepció mellet a liftekhez, mintha ott laknánk. Senki nem állított meg, úgyhogy felmentünk a 33. emeletre, ahol aztán elfoglaltuk az egyik legjobb helyet, ahonnan majd megnézzük a naplementében fürdő tornyokat.

Kilátás erre
Kellemes helyünk volt. A fenti részen nincs üveg...
A már emlegetett park
A már emlegetett híd
A felhőkarcolók között egy kacsalábon forgó kastély :)
A pihengetéshez elfogyasztottuk életünk legdrágább sörét és üdítőjét, miközben megtelt a hely, én meg végig azon idegeskedtem, hogy egy sörrel meddig lehet ott ülni a legjobb helyen anélkül, hogy a pincéreknek elegük legyen (NY-ban már 20 perc után elküldtek volna minket a rosebbe...) A nap meg sajnos nem a mi óránk szerint járt, mert másik időzónába kerültünk, ráadásul a föld felett voltunk sokkal, szóval a naplemente késett úgy egy-másfél órát. Na de ezt az ÓRIÁSI stresszt végül érdemes volt kibírni (meg a plusz egy sört kifizetni), mert a látvány teljesen elképesztő volt. A nagy üvegablakok csak kb. másfél méterig érnek fel, utána nincs semmi, szóval a szellő átjárta a bárt, magunkba szívhattuk a város nyüzsgését. Na, elég a szövegből, csak azért írtam le, hogy majd később vissza tudjak emlékezni. :)

Ez a kilátás csak javul...
...ahogy megy le a nap
Csodás úgy is, ha már teljesen sötét van
A vendégeket úgy látszik nem hatja meg nagyon
A medencében is tükröződik
Csináltam két animgifet is:

Saját animgif 1, ez még ratyi
Ezt már valamiért ügyesen szintbehozta...
Na, ez az uccsó, ez a kedvencem :)
A bár amúgy esténként dizsi. Nem tudom pontosan, mint csinálnak a medencével, de valahogy leburkolják addig.

Elmentünk még a híres nemtommilyen utcára, ahol mindenféle egzotikus kajákat lehet kapni (pl. láttunk szegény békákat nyárson),
Szegény békuci
Nem tetszett
Jó sok csülökpörkölt fér bele
Na, melyik mókás póló a kakukktojás? :)
de itt is igazából minden kínai volt, mi meg nem voltunk kísérletező kedvünkben, úgyhogy inkább elhúztunk onnan, és valami helyi hamburgeresnél ettünk! :D Visszamentünk a szállóba, és irány az ágy! Közben Pauwlik Peti volt kollégám jelezte, hogy Dubajban nagyon hamar elfogynak a jegyek a Burj Khalifára, úgyhogy foglaltam még gyorsan (este fél 10-re, mert már csak akkorra volt, köszi a Peti a tippet, elég ideges lettem volna, ha az kimarad), aztán alvás. Reggel hajnalban kelés, irány a reptér és Dubaj.

Taxiban dugni tilos!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.