Egy nap Mentawain - első rész

Mivel a napok hasonlóan telnek el, azt hiszem, az a legegyszerűbb, ha egy napon keresztül mutatom be, milyen itt, Masokut szigetén, Szumátrától kb. 120 kilométerre nyugatra.

5:30-kor csörög az óra. Azért ilyen későn csak, mert alkalmazkodni kell a többi emberhez, akik ragaszkodnak a reggelihez, ráadásul itt csak 6:30 körül kel a nap, úgyhogy a hajó csak addigra tud megérkezni.

A reggeli 6-kor kezdődik a fő kunyhóban, még full sötétben, és általában kukoricapehely, gyümölcs, pirítós lekvárral, vagy valamilyen tojás. Meg tea persze. 

6:30-kor indul a hajó valamelyik törésre.

Aril vezeti a hajót, bitang jól szörfözik is amúgy

Aril, amikor nem hajót vezet

A hajó orrában Wade figyeli, hogy ne fussunk rá valamire

Hogy melyikre, az csak reggel derül ki, és attól függ, hogy épp milyen swell van, milyen szél és apály-dagály. Vegyünk egy jó napot, és akkor Beng-bengre megyünk, ami kb. 10 perc hajóval, és így néz ki:

Nagyon finom!!

Valójában így néz ki

Sok pálmafa a parton 

Ilyen, amikor kcisit nagyobb, de még mindig nem az igazi

Ha jó a swell és jó a szél (ezért érdemes korán kelni), akkor szörfözünk sokat, úgy két órát, lehetőleg kevés ember társaságában (ezért is jó korán kelni)

Amíg mi szörfözünk, addig Csillu általában olvasgat ezen a kanapén, ami kilóg kicsit az épületből, ezért jó szellős:

Ha elfáradunk, vagy túl sok ember jön, vagy elromlik a szél, akkor visszatérünk. Minden visszatérés egy-egy újabb bizonyítéka annak, hogy a világ legszebb helyén vagyunk

Azért mielőtt visszaérünk, még egy Bintang lecsúszik :)

Hazatérés - abban a házikóban lakunk, amire rásüt a nap

A Betyár és Teman

Minden pálmafának van tulajdonosa. Ezek a félelmetes néniéi

A félelmetes néni éget valamit

Folytatása holnap következik

Padang

Nyugat-Szumátra nagyvárosa Padang (térkép balra), ahol teljesen más kultúra van, mint az eddigi helyeken. Elsőre az tűnik fel, hogy nagyon csúcsosak az épületek, mint Burmában (ott nem voltunk egyébként), és a reptér is ilyen - nagyon fánki.

A naplemente meg lehetetlenül piros.

Szumátra amúgy kb. egy egybefüggő dzsungel, még a reptért is erdő veszi körbe, de a gépről lehet is jól látni a végeláthatatlan zöld tájat (. Nagyon szép ez a hely, azt még nem mondtam. A város 1 milliós, de leginkább 1-2 szintes házakból áll, és olyan mintha teljesen organikusan fejlődött volna, várostervezésnek nyomát se látni. Van egy-két nagyobb út (de azok is 1+1 sávosak), azon kivűl mintha egy végtelen nagy külváros lenne az egész.

A hotelünk nagyon szép, a szobánk is, bár amikor elhúzzuk a függönyöket, észrevesszük, hogy az ablkakok ebédlőasztalokra néznek! :D Meg is kérdeztem a faszit, aki azt mondta, hogy ez normális, az a szoba a "szökőkút" szoba, mert ugye a bálteremnek kinéző belső udvarban van egy kis kút. Nice. Itt találkoztunk Chavitooval is, aki már itt volt két napja, csak egy másik szállodában (ahol csak mie goreng volt reggelire).

Mivel este volt, elmentünk vacsorázni, hogy kipróbáljuk a híres makanan padang-ot, azaz a pdangi konyhát, ami minden indonéz szerint az ország legjobb kajája. Gyalog indultunk el, de sehogy sem sikerült odatalálnunk, végül egy taxis vitt oda minket. Az a főutca szerű dolog legalábbis ambivalens. Ha Európában látnánk ilyen helyet, ki nem szállnánk a kocsiból. Közvilágítás ugyan nincs, de van sok biliárd klub pl. Na itt ki kellett szallnunk mégis, mert itt votl a kajálda.

Búcsú Csabitól, hátha nem látjuk viszont a séta után :)

Maga a kajálda sem volt túl bizalomgerjesztő, de nagyon kedvesek voltak az emberek. El is kezdték hordani a kajákat. Itt az a szokás, hogy nem rendelsz, hanem mindenből hoznak, és amiből eszel, azt fizeted ki. A leghíresebb kaja a rendang (röndang), ami kb. marhapörkölt, de fekete, meg elég jellegzetes fűszerezésű. Chavitoo meg Csillu is imádta. Egy kicsit még sétálgattunk, fotózkodtunk helyiekkel, aztán haza, alvás.

mindenből hoznak

Kissrác az asztalon, a halcsontvázak meg a földön (az nem látszik)

A fekete a rendang

A reggeliző hely nagyon szép, elegáns, és valamiért mindenki katona, vagy rendőr. Ennek a nyitjára nem jöttünk rá, meg nem is nagyon mertem őket lefotózni. :) Chavitoo a szállodájában megint mie gorenget reggelizett. Délelőtt elmentünk még egy surf shopba, mert akartunk valami helyi cuccot vcenni, de nem igazán sikerült, mert nem lehetett semmi helyit kapni.

A szállodába visszaérve aztán észrvettük, hogy nincs meg a fényképező. Óriás pánik, reptér helyett irány a szörfbolt, ott nincs, a pénzváltó, ott sincs. Aztán a szálloda, ahol a pénzváltó volt, hátha az ipari kamera észrevette. Na végül sok-sok idegeskedés után előkerült a taxis, aki eddig minket kereseett(!), visszahozta a kamerát, és még pénzt sem volt hajlandó elfogadni, amit hálám jeléül akartam adni neki(!!).

Ezek után irány a putri mocsár kikötő,

 itt minden busz ilyen

csabi ocska bárkákkal

putri kikötő

Sok a keresztény templom, efelett még kereszt is levitál

ahol várt ránk a kívül dzsunka, belül versenyautó járművünk, amivel nekiindultunk a 120 kilométeres útnak az Indiai-óceánon át.

Dzsakarta

Ott tartottunk, hogy Yogyakartából továbbrepültünk Dzsakartába, Indonézia 26 milliós fővárosába. Minden simán ment, bár egy kicsit aggódtunk a taxishiéna miatt, akinek a kisbuszával végül elmentünk, és éjszaka volt, de igazából egész olcsón bevitt minket a városközpontba. Dzsakarta teljesen más, mint a többi város, ahol eddig voltunk Indonéziában. Igazi nagyváros, akkora felhőkarcolókkal, hogy egyszer azt is hittük, hogy van jobbra egy hegy, de kiderült, hogy egyszerűen azon a részen minden épület óriási.

A szállásunk király volt, minden szoba más figurákkal volt telefestve, a szálló nevéhez méltón (Artotel). Este már ki se mentünk, hanem csak megittunk néhány italt a tetőterasz bárjában, ahol egész jó kilátás volt a városra. Csatlakozott hozzánk a jelenleg helyi lakos Boros Józsi is, akivel elég sokat dolgoztunk korábban együtt, és ő mesélt mindenféle érdekességet, hogy milyen az élet itt. Pl. hogy milyen erős hierarchia van a vállalatokban, ha főnök kér valamit annak azonnal ott kell lennie, semmi más nem számít; hogy néha 6 órás megbeszélések vannak, amiből mondjuk 4 óra helyi nyelven megy, amit megszakítanak, ha ima idő van; vagy épp azt, hogy néhány vezető nem bírja a dugót, úgyhogy inkább helikopterrel jár dolgozni! :) Ja meg még azt, hogy az egyik kis utcában látott múltkor egy Royce Rollst, amit trailer vitt el, mert az utcán hömpölygő félméteres vizet már nem bírta. :)

Másnap reggel aztán gyalog indultunk várostnézni, ami itt nem szokás. A helyiek igazából nem is tudtak velünk mit kezdeni a mellékutcákban, nem próbáltak ránk tukmálni semmit, mert nem voltak erre felkészülve. Csináltunk jó sok fotót is.

Bajaj

Sok bajaj

Érdekes fa

Figura ül a szemétben

T

dugó

Dzsakarta legnagyobb nevezetessége a Monas, azaz Monumen Nasional, amit valamiért emeltek, amire már nem emlékszem, de úgyis be volt zárva, mert hétfő volt. :)
KÉP monas
Itt mellénk szegődött kéretlenül egy csövesnek kinéző, öt nyelven beszélő idegenvezető, aki aztán mondott érdekes dolgokat. Pl. hogy az itteni fehér házba csak az első és a hetedik elnök mert beköltözni, mert a többi félt az állítólagos szellemektől a házban...
KÉP fehér ház
Aztán a figura segíett nekünk fogni egy bajajt, ami az itteni riksa, és mindenképp ki akartam próbálni már egy napja, amikor a repülőn megnéztem az egész vicces indonéz Bajaj Bajuri című komédiát, ami arról szólt, hogy Bajuri gazdag lesz, és az anyósa azon parázik, hogy szerez majd magának egy második feleséget (mert hogy muszlim országban ilyet ugye lehet...

A bajaj-zsal elmentünk Bataviába, az óvárosba, ami eléggé emlékeztet Amszterdamra, mivel Holland gyarmati város volt. Még csatornák is vannak. A bajaj sofőr el akart még plusz manit kérni, amit ügyesen nem adtam.
Batavia főterén áll a Batavia Café, ami úgy néz ki, mint ahogyan egy kubai kávéházat elképzelek a húszas években, mindenhol amerikai fimsztárok és egyéb híres emberek fotói (pl. Mata Hari - jelentése: nap - mármint az égitest. Szó szerint a nap szeme (mármint az időszaké).

Amszterdami bringák

Megittuk életünk legdrágább narancslevét, fotózkodtunk a helyiekkel, ahogy szoktunk, aztán irány vissza a hotelbe, majd a reptérre luxus minibusszal mert más nem volt.

Mentawai gyorsjelentés

Dzsakartát meg Padangot leírom talán holnap, ez csak egy gyorsjelentés, hogy az aktuális eseményekről is legyen info.
A Mentawai szigeteken vagyunk (térkép jobbra), ami Szumátrához tartozik, és arról híres, hogy itt kb. semmi sincs, csak néhány sziget, azokon dzsungel, néhány falu, a falun kívül néhány faház, a vízben meg hullámok. Ez utóbbiak elvileg a legjobbak a világon. Azért elvileg, mert az évek óta tartó hagyományt követve eddig ezt a túrát is beszoptuk. Vannak ugyan hullámok, de korántsem világszínvonalúak, ráadásul mind jobbos. Ugyanis ha kicsi a swell, akkor csak a jobbos törések működnek. Viszont mi Chavitooval sajnos nem vagyunk igen jó szörfösök, és csak a front side-unk jó, azaz a balos hullámokon tudnánk aratni. Na most 4 napja nyomatjuk a rohadék jobbosokat kevesebb-több sikerrel. Chavitooval váltjuk egymást, hogy melyik nep ki a depressziósabb. Ugyanis fél éve arra készültünk, hogy a világ legtökéletesebb, csövelő balosait fogjuk csaapatni, de ilyet még távolról sem láttunk. Mint ahogy Balin is 1 óráig voltak csőhullámok, aminek én a felére értem oda.
Kicsit ambivalens a depsresszió itt, mert közben gyakorlatilag a paradicsomban vagyunk. Nem a természetért jötünk ide, de tényleg nem igazán tudok elképzelni ennél szebb helyet, pedig már szerencsére jó sok szép helyen voltam. Apró szigetek, 20 méteres pálmafák mindenhol, az egyik helyi arc nemrég mászott fel csapott le nekünk néhány kókuszdiót, őrületes naplementék, és csodálatos egyedüllét. A mi "resort"-unk 4 faházból áll, jelenleg rajtunk kívül még két vendég van. :) Ezeken a házakon kívül van mégegy hasonló "resort", a többi inkább csak kunyhók, ahol a helyiek laknak. ha elindulunk a parton egy irányban, max ezekbe tudunk belefutni (mármint látni őket a partól, mert a kunyhók az erdőben vannak elszórva), egyébként csak magunk vagyunk, mint a Számkivetettben. Kár, hogy a fotók nem nagyon mennek fel, majd Picasara feltöltögetem őket max.
Szóval keserédes a dolog. Lehet persze hisztizni, hogy milyen idióták vagyunk, de azt érdemes hozzágondolni, hogy fél éve csak erre készülünk, és lehetetlen szinten szopjuk be ezt állandóan. A Maldív-szigeteken is 2 nap igazi szörf volt a két hétből, és az sem volt azért tökéletes. Előtte Balin 10 napig ágyban feküdtünk, 1 óráig volt jó szörf, aztán 40 fokos lázzal estem ágynak, most Balin is 7 napon keresztül nem volt szörf, pont amikor ott voltunk. Előző héten volt, és amit felszálltunk  a géppel, megint nekikezdett, Zsombi elmondása alapján. Szóval remélem az utolsó három napra jön valami swell, mert egyébként egy machetevel fogom felaprítani az összes deszkámat! :)
Amúgy ma már volt egy-két nem annyira szar ride-om, úgyhogy talán a legretkebb résznek vége.
Végül itt egy fotó a teraszunkról azért, hogy lássátok, ha nem szörföznénk, milyen helyet élvehetnénk rendesen! :)

Itt is lehetne szörfözni, ha természet anya egy minimálisan tenné a dolgát...

Persze azért van itt egy csomó dolog, ami nagyon király, és persze azokat élvezzük is, majd írok azokról is, ha olyan kedvem lesz. ;)

Yogyakarta

Csak a képek fele ment fel, úgyhogy kicsit foghíjas lesz ez a bejegyzés egyelőre.

BOROBUDUR

Na szóval ott tartottunk, hogy elmentünk Baliról. A gép 6-kor indult, az 3-as kelést jelentett, ami nagyon fájt, főleg hogy egy órával később is kelhettünk volna, mert az utolsó pillanatban eltolták az indulást. A járat viszont kellemes volt, láttunk sok szép vulkánt pl.

Az jó jel, ha füstöl a vulkán, ugye?

Végül megérkeztünk Yogyakartába, ahol a reptéren már várt minket Saman, a sofőr, akit még Anton intézett nekünk Baliról. Egy-két szót csevegtem vele kezdetleges indonéz tuádsommal a vicc kedvéért.

KÉP Saman mindig mindenen nevetett, elég fura figura

Aztán kiderült, hogy nem is vicc az egész, mert a csávó egy szót nem tud angolul! :) Viszont amint nagyon jól tudott, az nagyon egyszerű szavak használatával kommunikálni, így végülis sikerült az úton minden fontosat megbeszélni, hogy mi micsoda, merre meg hogy. Persze azért néhány dolog kimaradt. :)

Yogyakarta Jáva kulturális központja (térkép jobbra). Első utunk Borobudurba vezetett, a jávai buddhizmus bölcsőjébe, ahol egy hatalmas kőtemplom van. Ezt néztük mi meg. Vettem gyorsan egy kalapot, hogy beleolvadjak a tömegbe, meg azért is mert nagyon szekszi.

Bársony kalapos tanoncok faggatnak :)

A templom nagyon szép, itt vannak fotók. Van vagy 70 stupa, amikben mind van egy-egy ülő buddha. A buddhák feje a legtöbb kis stupában le van törve, úgy látszik sokan ezt a vallást is sokan nem szeretik.

Mivel ez egy nagyon fontos kulturális központ, iszonyú sok a helyi túrista, az arányuk kontra fehérember aránya úgy 98-2. Ennek köszönhetően megint úgy 10 csoporttal kellett fotókat csinálnunk. Ezek az emberek valamiért elképesztően szeretnek fehér emberekkel fotózkodni. Meg mi valószínűleg jófejnek tűnhettünk, mert a többi fehér kevésbé érdekelte őket.

PRAMBANAN

Vettünk még kis kő szobrot is, kétszeres áron, pedig lealkutam már a felére, de hát ravaszak ezek a kis mukik. Ezután utunk Prambananba vezetett, de előtte még megálltunk a környék védjegyéül szolgáló egyik ezüstmívesnél, mert Csillunak közelgett a szülinapja. Nem vagyok egy ékszerfetisiszta, de amit ezek csinálnak az ezüsttel, az elképesztő! Kb. mikron szélességü szálakból hajtogatnak mindenféle virágot meg egyebet. Egy-egy ilyen cucc vagy 20 szálból áll, már ha egy fülbevalóról beszélünk (!), a nagyobb ékszerek kb. végtelen sokból állnak. És akkor nem beszéltem az ezüstből szőtt képekről, vagy szobrokról.

Palasztok a lizsföldön

Eléggé dúlva

A sikeres vásárlás után Saman elvitt minket Prambananba, ami meg a Délkelet-ázsiai (nem tudom, hogy írják) hindu kultúra legnagyobb temploma. Ettől kevésbé sokat vártunk, de igazából ez még jobban tetszett. Hatalmas kőtemplomok, amiket kicsit megrongált a legutóbbi földrengés. 3 fő templom Visnu, Shiva és Brahma (asszem) tiszteletére, meg egy csomó kisebb. A templomon belül a központi terem közepén áll az isntenség szobra, azon kivül full üres. Világítás annyi van, amennyi kívülről beszűrődik, bent iszonyú párás meleg, amin nem javaítanak a turisták se. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott, mert kb 5x5 méteres, és vagy 8 méter magas. Körbe meg végtelen mennyiségű fekete kő.

Lepülőlől

Ezek után spuri vissza a reptérre, mert még aznap délután tovább repültünk Dzsakartába.